1989. május 13. A magyar kormány a beruházást ellenőrző társadalmi bizottság, a Tudományos Akadémia ad hoc bizottsága és a kormány tanácsadó testülete állásfoglalásait is figyelembe véve úgy döntött, hogy – a további vizsgálatokat igénylő kérdések tisztázása érdekében – a nagymarosi munkálatokat azonnali hatállyal felfüggeszti (MTI).

Fogalmazható érzékletesebben is. 1989. május 13-án a magyar kormány azonnali hatállyal felfüggesztette a Duna Szap és Nagymaros-Visegrád közötti szakaszának a kivégzésére tervezett duzzasztógát építését. A kivégzés szó szerint értendő. Egy folyó bonyolult élő rendszer, amelynek a fennmaradásához és egészségéhez nélkülözhetetlen a rendszer dinamikáját alakító áramló víz energiája. Míg a folyószabályozás "csak" megnyomorítja ezt a rendszert, a vízenergia elrablása már meg is szünteti. A gátak telepítésével a folyó megszűnik, amikor az ember tározótavakká duzzasztja, vagy betonnal bélelt, aszfalttal szigetelt műcsatornába tereli. A Duna Pozsony alatti 1992-es elterelése klasszikus nyilvános kivégzés volt, a meghívott közönség számára még zászlókkal díszített tribünt is építettek.

A Dunakanyarban a kivégzés elmaradt. Az elítéltet már odaszíjazták a villamosszékhez, már a nyakára hurkolták a kötelet, már felszívta a hóhér a gyorsan ható mérget a fecskendőbe, már felsorakozott a kivégzőosztag, amikor a lélekszakadva érkező lovas hírnök, libériás törvényszolga, vagy mondjuk egy aktatáskás ember elkiáltotta magát: a bíróság az ítélet végrehajtását felfüggesztette!

A Duna-mozgalom

Egy évvel korábban még a perújrafelvételért küszködtünk.

Akkor írtam az alábbi sorokat:

"Az ítéleten, az égrekiáltóan igazságtalan, törvénytelen ítéleten régesrég megszáradt a tinta, megfakult a pecsét. Fogyatkoznak, kivándorolnak vagy meghalnak az egykori tanúk. Ügyész, vérbíró nyugalomba vonult.

Mit számítanak? A kolosszális hal-halálmasina tovább zúg, dübörög, kínzócölöpöt ver le, sírmunkagödröt ás, koporsózsilipet betonoz. A gépezet gyomrában emberek élnek. Üléseznek, telefonálnak, iktatnak, gombokat nyomogatnak, fogantyúkat rángatnak. Gépnevelte janicsár foglyok. Hajdan közös anyanyelvünk tudattalanjuk mélyére süllyedt. Nekik szól ez a könyv, írástudók kiáltása folyópartról, fák közül.

Szómágia. Varázslás, vajákos kicsalogató. Hogy föleszméljenek. Mit vesztettek el és miért. Hogy nyakkendőbilincseiket széttörjék, zakórabruhájukat levessék. Hogy kijöjjenek a levegőre, folyópartra, fák közé. Közénk. Hogy megálljon a gépezet. Dűljön oldalra, horpadjon be, falja föl a rozsda, nőjje be a gyom.

Addig, amíg nem késő. Amíg él, amíg a maga medrében folyik a Duna."

A szöveg a Duna Kör kiadásában 1988-ban megjelent "Duna – egy antológia" című könyv előszava. A kötetben, amelyet Perczel Anna, Nagy András és édesapám, Vargha Balázs szerkesztett, negyvenhárom író és költő állt ki a folyó védelmében. A borító hátoldalán abc-sorrendben a szerzők névsora. Micsoda névsor! Egy csalfa, vak reményekkel teli röpke korszak szellemiségének hiteles lenyomata:

Balaskó Jenő, Balassa Péter, Beney Zsuzsa, Bertók László, Brasnyó István, Csoóri Sándor, Csurka István, Duray Miklós, Eörsi István, Esterházy Péter, Garaczi László, Géczi János, Géher István, Határ Győző, Horgas Béla, Karátson Gábor, Karinthy Ferenc, Kemenczky Judit, Krausz Tivadar, Kodolányi Gyula, Kukorelly Endre, Kornis Mihály, Kántor Péter, Kányádi Sándor, Lezsák Sándor, Mándy Iván, Márton László, Megyesi Gusztáv, Mészöly Miklós, Nagy Gáspár, Németh Gábor, Petőcz András, Petri György, Rácz Péter, Szántó Piroska, Szeberényi Lehel, Szilágyi Ákos, Sziveri János, Szőcs Géza, Takács Zsuzsa, Tábor Ádám, Vas István, Zalán Tibor.

Az antológia borítóján a Duna Kör jelvénye a két hullámvonallal. Ez a jelvény szerepelt az először 1984-ben megjelent szamizdat újság, a Duna Kör Hírei címlapján is. Rákerült az 1985-ben sok helyütt kiragasztott "Vízlépcsők helyett szavazz a Dunára!" felhívásra is, de ezeket gondos kezek hamar levakarták. Néhány évvel később, 1988-89-ben már lépten-nyomon lehetett látni az utcán a Duna Kör kitűzőjét nyíltan, tüntetőleg viselőket.

A másik könyvet a Duna Kör az ELTE Állam-és Jogtudományi karának Politikai Tanszékcsoportjával közösen adta ki. Az "Utánunk az özönvíz" című kötetet Dobos Lídia, Rácz Judit és Vit László szerkesztette, Balogh János és Fekete Gábor akadémikusok és Hankiss Elemér lektorálta. Ebben "A dunai duzzasztógátak" című, 1988. szeptember elején az International Rivers Network, a Worldwide Fund for Nature és a Duna Kör közösen szervezett nemzetközi környezetvédelmi konferenciájának válogatott előadásai és hozzászólásai, a konferencia résztvevőinek az állásfoglalása, valamint a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos vita néhány, addig részben kiadatlan dokumentuma szerepel.

A kétféle könyv azt szimbolizálja, hogy a természet és az annak részeként létező, de azzal szembeforduló ember közötti – egyre áldatlanabb – viszony leírására, értelmezésére és alakítására az emberi gondolatok bármely kifejezésmódja alkalmas és jogosult, legyen az költészet, széppróza, képzőművészet, zene, társadalom- és természettudomány.

Az "Utánunk az özönvíz" a szakszövegek után egy író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus, Johann Wolfgang von Goethe Faust-drámájából vett idézettel zárul. Faust a palotából kilépve ekként kiált fel:

Mily gyönyör az ásócsörömpölés!
Kik parancsomra itt nyüzsögnek,
megbékítik önmagával a földet, határt szabnak az árnak, és
a tengert béklyóba verik.

Mefisztó (magában)
Bár gátjaid, töltéseid
malmunkra hajtják a vizet csak;
jóvoltodból nagy ünnepet csap
a vízi ördög, Neptunus.
Bármit csináltok, vesznetek kell;
mi összeesküdtünk az elemekkel,
s fajtáddal pusztulásra jutsz.

Faust
Felügyelő!

Mefisztó
Jelen!

Faust
Tüstént keríts
ezer és ezer munkást akármiképpen,
buzdíts szép szóval és keményen,
fizess, kecsegtess, kényszeríts!
Új híradást tőled naponta várok:
mennyit haladt, mit ásatunk, az árok.

Mefisztó(halkan)
Ha jól hallottam én a hírt,
nem árkot ásnak itt, de sírt.

(Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása)

Nagymaros-Visegrádnál a vízépítők (fél)körgáttal alakítottak ki és robbantásokkal mélyítettek egy hatalmas munkagödröt a Duna medrébe. Ez az antológia előszavában a fausti sírmunkagödör. Ebben kezdtek volna hozzá a gát és a koporsózsilipek alapozásához azok, akik számára a buldózerek dübörgése és a robbantások moraja éppoly gyönyörűséget okoz, mint Faustnak az ásócsörömpölés.

Az antológia előszavában szereplő kolosszális hal-halálmasina Lewis Mumford 1967-ben megjelent "A gép mítosza – Technológia és emberi fejlődés" (The Myth of the Machine : Technics and Human Development) című könyvének kilencedik fejezetében leírt óriásgép (megamachine) parafrázisa. Egy része megjelent magyarul is (Mumford, L., 2000). Az archetipikus megamasina az emberi társadalomszervezés és a technológia rendkívüli teljesítményekre képes szövedéke, amely a háborúkat vívó hadigépezetek mellett az ókorban hatalmas piramisokat – Mumford szerint a gép létezésének első bizonyítékait –, a középkorban katedrálisokat, ma pedig felhőkarcolókat, duzzasztógátakat épít.

A sajátos találmány létrejötte "a korai civilizáció döntő győzelme volt: a mechanikus szervezés minden későbbi formájának modelljéül szolgáló technológiai hőstett" – írja Mumford. "Az óriásgépek [...] nagyszabású közös vállalkozásokat kívántak: hatalmas földmunkákat, melyek során folyókat térítenek el, csatornákat ásnak, falakat emelnek." Az óriásgép emberi alkatrészeihez a hierarchikusan szervezett bürokrácia ellentmondást, kételyt nem tűrően közvetíti a gépezetet irányító legfelsőbb hatalom parancsait. Ez a módszer Mumford szerint "megköveteli a személyiség autonóm működésének szándékos elfojtását és azt a hajlandóságot, hogy ki-ki szertartásos pontossággal hajtsa végre napi feladatát."

"Én nem tudom, hogy van ez. Valahogy egymást dolgoztatjuk itt bent a központban, sokszor mintha már nem is mi forgatnánk a gépezetet, hanem az forgatna minket. Értekezletek, megbeszélések, beszámolók, tervek, költségvetések, közügyek, magánügyek, vizsgálatok, jelentések, munkaerőgazdálkodás, pénzgazdálkodás, vízgazdálkodás..." mondta 1976-ban egy nagy hatalmú óriásgépben dolgozó vízügyi igazgató.

Ennek az óriásgépnek akadtam az útjába 1980-ban.

A Búvár című környezetvédelmi magazin újságírójaként augusztusban Vácott gyűjtöttem anyagot egy környezetvédelmi riporthoz. Riportalanyaim a Duna partján, az akkoriban kialakított parkban sétálva, mellékesen azt is megjegyezték, hogy feljebb valamilyen gát és erőmű készül, ha üzembe helyezik, Vácnál naponta fél métert fog emelkedni és süllyedni a folyó. Ennél többet nem tudnak, de szeptemberben lesz a tervekről egy tanácskozás Pesten, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a MTESZ Kossuth téri székházában, ha érdekel, menjek el oda. Érdekelt.

Az előadások és hozzászólások között voltak kritizálók is. Közel 40 év távolából Hábel György, Jávor Károly, Molnár István, Perczel Károly, Péterffy Ágoston, Tóth János nevére emlékszem. Később többen közülük, másokkal együtt a Duna Kör résztvevői vagy szakértői lettek. Sokat tanultam tőlük is.

Kezdetként levetítették az "Új partok között" című propagandafilmet, és meghallgattuk a beruházás előnyeit hosszan ecsetelő előadásokat. A bíráló felszólásokat azonban a levezető elnök igyekezett minél rövidebbre szabni. Ezt a Világgazdaság című, zárt körben terjesztett napilap mellettem ülő újságírója is furcsállotta, ezért megbeszéltük, hogy a szerkesztőségükben csinálunk egy kerekasztal-beszélgetést, egyenlő lehetőséget adva a vitára támogatóknak és ellenzőknek. A beszélgetés lezajlott. A kolléga megírta a maga riportját én is a magamét. Az övé megjelent a zárt körben terjesztett lapban, az enyém a standokon is árult magazinban nem. A szerkesztőbizottság egyik tagja – vízügyi szakember – kivetette a készülő lapszámból. Ez volt az első találkozásom a cenzúrával.

Egyrészt bosszantott, hogy fölöslegesen dolgoztam. Másrészt nem értettem, miért kellett a cikket betiltani, amely közvetítette ugyan a bírálók kritikáit is, de valószínűleg nem sok vizet zavart volna, ha megjelenik. Erre a miértre kezdtem keresni a választ. Könyvtárakban és a vízügyi levéltárban kutattam a magyarázatok után. Vízépítő mérnököt, öntözéssel, vízellátással foglalkozókat, hidrogeológust, hidrobiológust, ökológust, szociológust, közgazdászt, régészt, földrajztudóst, mezőgazdászt kerestem meg a kérdéseimmel. Sok kis információ-töredékből kezdett összeállni a kép, aminek volt egy nagyon meglepő üzenete. A tervezők talán még a kritikusoknál is jobban tudták, hogy amit terveztek, ami épül, az rossz.

Fleischer Tamás közgazdász, a Duna Kör egyik szakértő résztvevője ezt így foglalta össze: "az ügy tele van megsértett, félreállított emberekkel, elhallgatott és elhallgattatott véleményekkel, félretett publikációkkal. Még szó sincs vízügyről, környezetről vagy energiakérdésről, egyszerűen egy politikai üggyé kikiáltott úthenger tapossa maga alá az ellenvéleményeket. Az elnyomó eszközök teljes ellentmondásban látszanak lenni az ellenvélemények súlyával. Tulajdonképpen éppen ez árulkodik arról, hogy a tervek pártolói mennyire rettegnek attól, hogy a nehezen összetákolt rendszerről kiderül: milyen gyenge lábakon áll." (Fleischer T., 1992)

1981. áprilisában az Új Tükör című képes hetilapban kollégám, Várkonyi Anna közvetítésével megjelent a betiltás óta szerzett információk egy részével kibővített cikk "Vízlépcső vagy Dunaszaurusz" címmel. A következő állomás az "Egyre távolabb a jótól: Dokumentumok a Gabčíkovo-Nagymarosi vízlépcsőrendszer történetéből" című tanulmány lett, amit a Valóság közölt 1981. novemberi számában, majd 1982. januárjában újra lehozta a Látóhatár, a magyar kulturális sajtóból válogató folyóirat.

1982 februárjában a kormány felkérésére a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsága közös bizottságot alakított "a Duna komplex hasznosításának" újraértékelésére. A bizottság alakuló ülésén – érzékelve, hogy a társaság aligha jut majd minden kérdésben egyetértésre – felvetettem, hogy a tagoknak legyen lehetősége különvéleményt csatolni a kész jelentéshez. Elfogadták. Többek közt Szalai Sándor akadémikus, szociológus és Lévai András akadémikus, energetikus különvéleményei dokumentálják, hogyan lett az 1984-re elkészült végső jelentés a vízügyhöz közelálló szerkesztők szorgos tevékenysége nyomán erősen részrehajló a vízlépcsőrendszer javára.

A kormány nem várta meg a jelentés elkészülését sem, és feltehetően arra való tekintettel, hogy Ausztria késznek mutatkozott hitelt nyújtani a nagymaros-visegrádi építkezéshez, kiegészítő megállapodást kötött Csehszlovákiával a munkák eredeti tervek szerinti folytatására, mindössze néhány évvel eltolva a befejezés időpontját.

A megállapodást a Heti Világgazdaságban 1983. december 3-án megjelent Minden-áron? című írásban bíráltam, ebben Perczel Károly, abban az időben az építésügyi minisztérium részéről a vízlépcsőrendszer által érintett térség területrendezési koordinációs megbízottja összegezte, hogy az újabban felmerült káros következmények elhárításához szükséges beruházások csaknem duplájára növelnék a költségeket. A cikkben a tervek ismételt átgondolását javasoltam. A főszerkesztőt berendelték a pártközpontba és erősen megfeddték. Ennek esett áldozatul a februárban érkezett vízügyi válasz is, amelyet – legnagyobb bánatomra – a HVG nem közölhetett. Annak ellenére sem, hogy a kísérőlevél szerint, az Országos Vízügyi Hivatal (OVH) szerette volna, ha a lap "illetékesek által írt, ellenőrzött és támogatott cikkek" bemutatásával öregbíti a hírnevét. A kéziratot megőriztem. A kezdetét idézem. Igazi mágikus szöveg.

"Kedves szibériai népmese szól arról, hogy Bajkál-apó és az ő 365 fia, milyen féltő szeretettel vigyázta a nagy család egyetlen lányát, Angarát. A gyönyörű Angara meghallotta a távolból Jenyiszej úrfi hívó szavát, – ki hozzá jönni nem tudott – és olthatatlan szerelemre lobbant iránta; övéit elhagyva rohanni kezdett, hogy egyesülhessen vele. Bajkál-apó sem kéréssel, sem az útjába csapott hatalmas sziklával nem tudta visszatérésre kényszeríteni. Angara kisasszony azóta is szorgalmasan kerülgeti a sziklát és rohan minden akadályon keresztül kedveséhez.

Pedig akadály bőven van útjában és nem is akármilyenek. Amennyire megható Angara szerelme és olthatatlan vágya, legalább annyira csodálatraméltó, hogy az ember milyen akadályokat volt képes létrehozni csak azért, hogy kihasználja a szerelmes folyó igyekezetét és mindenféle agyafúrt szerkezetet az útjába téve elvegye az energiáját. A vízerőmű óriások ezek, a mindent leigázni és maga hasznára fordítani akaró ember ama alkotásai, amelyek méltán követelnek helyet maguknak minden idők csodái között a piramisok társaságában.

Aki még nem látott ilyen vízerőmű óriást, az nem is tudja elképzelni, hogy milyen lenyűgöző látvány, milyen felemelő érzés, pl. Bratszk-ban, egyetlen gépházban annyi turbina halk duruzsolását hallgatni, amennyi felér mondjuk Magyarország összes villamos erőművével.

És mindezt a víz hajtja; a munkára fogott legöregebb isten, az élet forrása, amely kimeríthetetlen igyekezettel űzi, hajszolja a furfangos gépeket, villamos áramot termeltet velük, életre rázza ezer kilométerekre fekvő városok metró szerelvényeit, gyárak gépeit, vetített meseképekkel mosolyt varázsol óvodások arcára, derék dolgos társa háziasszonyoknak, és fáradhatatlan munkása Lenin látnoki erővel megfogalmazott programjának."

Az elrendelt csend nem volt tökéletes. A HVG-ben megjelent bírálat nyomán Horváth Mihály, a Hazafias Népfront Duna-parti székházában működő Rakpart Klub vezetője szervezett vitát a vízlépcsőről. A hivatal az utolsó pillanatban nemcsak a részvételét mondta le, hanem azt is közölte, hogy a téma most nem időszerű. Horváth Mihály a levelet ismertetve szófogadóan be is rekesztette a rendezvényt. Csak annyit tett hozzá, hogy ha már így összejöttünk, beszélgethetnénk közös dolgainkról. Itt van például ez a Dunán épülő vízlépcsőrendszer... Így lett a vitából előadás, beszélgetés – és ezen a napon indult el a Duna-mozgalom.

Egy hozzászóló vetette fel, hogy nem elég beszélgetni, többet is kellene tenni a Dunáért. A rendezvény után ott maradt elszántabbakkal a következő hónapokban előadásokat, vitákat szerveztünk és aláírásgyűjtést kezdtünk egy országos vita és a tervek nyílt felülvizsgálata érdekében. Azt reméltük, hogy ha már nagyon sokan megértik majd, mi a tét a Duna-ügyben, akkor lehetetlenné válik az építkezés folytatása.

1984 tavaszán két olyan vitára került sor, amelyen már a vízügy mérnökei, hivatalnokai is részt vettek, nem sok sikerrel. Az egyik vita a Műegyetem Bercsényi utcai kollégiumában volt. Itt kezdte forgatni Csillag Ádám a Dunaszaurusz című dokumentumfilmjét. Erről a vitáról azonban képfelvétel nincs, azt az egyetem vezetése nem engedte meg, és a stáb hangfelvételt is csak lopva tudott készíteni. A másik vitát a közgáz Polvax klubja rendezte, erről egy nemrég megjelent könyvben olvasható beszámoló (Szentirmay L., 2018). Ezen a rendezvényen már feszült volt a hangulat. Rendőrök őrizték a bejáratot, hogy az egyetem diákjain kívül senki se mehessen be. Még néhány előadást sikerült tartanunk, de a további rendezvényeket betiltották, és publikációs tilalmat rendeltek el. Az írószövetség áprilisra meghirdetett előadására már nem került sor.

Mindegyik aláírásgyűjtő ívhez térképet és leírást mellékeltünk a problémákról és irodalomjegyzéket a kevés megjelent, könnyebben hozzáférhető cikkhez, tanulmányhoz. Az aláíró ívek kézről kézre terjedtek az országban. Több ezer aláírás érkezett vissza, ugyanakkor sok hírt is kaptunk elkobzott ívekről. Az összegyűlt aláírásokat a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének címezve 1984 novemberében adtuk fel postán. A címzett nem reagált a beadványra.

A Duna-ügyben elrendelt tájékoztatási tilalom a sajtóra is vonatkozott, ami a kommunikációs lehetőségeinket erősen leszűkítette. A nézeteink további terjesztésére szamizdat újságot indítottunk "A Duna Kör Hírei" címmel. Az első szám 1984 decemberében jelent meg.

A Duna Körhöz a következő években több más környezetvédő csoport is csatlakozott, köztük a Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság (BZSBT) környezetvédő csoportja, akik oroszlánrészt vállaltak a tüntetések szervezésében. Az emlékezetesebb demonstrációk közé tartozik az 1988. áprilisi tiltakozó menet Visegrádról Esztergomba, a május végi tüntetés Ausztriának az építésben való részvétele ellen a Vörösmarty tértől a Benczúr utcai osztrák nagykövetségig, és a legnagyobb, a szeptember 12-i tüntetés a Kossuth téren.

A politika és a mozgalom

A szocialista rendszerben olyanokat hallottunk, hogy a Duna Kör beleártja magát a politikába; az aggályok hangoztatásának politikai töltése van; szovjet szakemberek munkáját is kritizálják; az alternatív Nobel-díj politikai manipuláció; és így tovább. Ezt akkor egyértelműen fenyegetésnek szánták.

A rendszerváltás idején és az azt követő évtizedekben számos (vagy inkább számtalan) elemző, történész, politológus, szociológus és publicista, valamint néhány vízépítő mérnök szerint a Duna-mozgalom egyértelműen politikai szerepet játszott a rendszerváltásban. Ezek a vélemények már differenciáltabbak, a "politizálást" pozitívan vagy negatívan értékelik, vagy csupán említésre méltónak tartják. Néhány példa: a Duna Kör a nyolcvanas években látványos politikai tiltakozásokat szervezett; ezzel lehetett az embereket az utcára vinni; Bős-Nagymaros kérdése általános politikai erőpróba; az állampárt-pártállam hatalma kikezdésének próbaköve; a környezetvédelmet nem szabad politikával párosítani, a Duna Kör meg egyértelműen politizált, és így tovább.

A Duna Kör vélt politikai szerepén alapul a visegrád-nagymarosi gátterv felújítását szorgalmazók mantrája, miszerint a zöldek / sötétzöldek / haragoszöldek / méregzöldek / rohamozó zöldek vádjait – amelyekből a gátpártiak szerint egy szó sem igaz – a politikai ellenzék "trójai faló"-ként használta fel a kommunista rendszer ellen. A rendszer már megdőlt, itt az ideje a minden ízében tökéletes terv megvalósításának.

A Duna Körnek a 30 évvel ezelőtti politikai változásokban játszott szerepe – sajnos, nem sajnos – csak mítosz. Az oksági összefüggés fordított. A rendszer már korábban elkezdődött eróziója, majd történelmi léptékkel mérve hirtelen átalakulása tette lehetővé azt, hogy a vízlépcsőrendszer sokáig csak zárt körben elhangzó, olykor csak titkosított dokumentumokban fellelhető (ritka kivételekként periférikus, kevesek által olvasott kiadványokban megjelenő) kritikája teljes egészében, minden vonatkozásában kilépjen a széles nyilvánosság elé.

Amit mi akkor csináltunk, az egy tipikus civil kezdeményezés volt. A valódi ellenfél nem az állampárt volt, hanem egy óriásgép, az addigra már sok tízezernyi alkalmazottat és technológiai eszközök garmadáját félkatonai hierarchiába szervező vízügyi hatalom. Állam az államban, amely megépítette a tiszalöki és kiskörei vízerőműveket, és végül nekiesett a Dunának is. A 80-as évek elejéig csak a többi óriásgéppel, elsősorban az energetikával kellett harcolnia a közpénzekért, amelyből a válságból válságba bukdácsoló népgazdaságban sosem volt elég. A Valóságban 1981-ben megjelent tanulmányom többek között azt írja le, hogyan lettek ebben a küzdelemben a dunai tervek egyre abszurdabbak és a környezetre egyre nagyobb veszedelmet jelentőek, csak azért, hogy épülhessen valami, mindenekelőtt a vízügyi óriásgép fennmaradása érdekében, ami persze egyúttal a működtetők jólétének is a záloga volt.

Szómágia és rendszerváltás

Ahogy a Duna Kör harminc évvel ezelőtti szerepéről, úgy egy ennél jóval nagyobb horderejű ügyről, az 1989-es év politikai eseményeiről sincs egyetértés. Szómágia, ráolvasás (ráfogás) viszont annál inkább. Összegyűjtöttem néhány meghatározást és definíciót az azóta eltelt évtizedekből:

a forradalom elkerülése / a magyar kommunisták fiatalabb generációja gyorsan és ügyesen felszámolta a rendszert / a rendszer nem túl dramatikus öngyilkossága / a szabadság a nyakunkba szakadt / átalakulás / átmenet / bársonyos forradalom / békés forradalom / békés, nagy átalakulás / csendes forradalom / csendes, kívülről függő, szomorkás, informális átalakulás / egy kormány aktívan közreműködik sírjának megásásában / felülről vezérelt forradalom / felzárkózó forradalom / fokozatos változások / forradalmi változások / forradalom / hosszú forradalom / kontrollált átalakulás / koordinált átmenet / melankólikus forradalom / nachholende Revolution [magyar fordításai: helyrehozó forradalom, pótlólagos forradalom] / nem volt forradalom, még bársonyos sem / önkorlátozó forradalom / politikai átalakulás, amely nem törte meg az intézmények folyamatosságát / politikai átmenet / rebellió / refolution [magyar fordításai: refolúció, reformadalom, reforr, reforradalom] / rendszerváltás / rendszerváltozás / rendszerváltoztatás / vértelen forradalom

Az írások többségében, amelyekből ezt a listát gyűjtöttem, a szerzők a forradalom mellett kardoskodnak, de tudván vagy érezvén, hogy ez valahol sántít, a jelző legkülönfélébb mankóit adják a forradalom koncepciójának a hóna alá.

Magyarországon 1989-ben nem volt forradalom. De ha nem, akkor mégis mi történt? Vajda Mihály filozófust idézve: "a szabadság a nyakunkba szakadt". 1988 nyarán Sevardnadze, az akkori szovjet külügyminiszter elismerte, hogy elvesztették a hidegháborút. A fegyverkezési versenynek véget kell vetni és minden lehetőséget fel kell használni az erről szóló egyezmények elérésére. (Borhi, 2013)

"A közép-európai kommunizmusok ezek után össze kellett hogy omoljanak; világossá lett, hogy az oroszok nem képesek, s így nem is akarják többé megvédeni őket. [...] Magyarországon a legnagyobb képzelőerővel sem hitethetjük el magunkkal, hogy magunk vívtuk ki szabadságunkat." (Vajda, M., 1991)

A rendszerváltás idején – elsősorban a felfüggesztés miatt – a változás mikéntjéről folyó tárgyalásokon a Duna-ügy nem volt érdemi téma. A Duna-mozgalom már említett, 1988. szeptember 12-i tüntetésének sem volt érdemi hatása. Néhány héttel később a kormány mindössze 19 ellenszavazattal könnyedén átverte a parlamenten az építkezés folytatását. Ezt követte októbertől egy újabb aláírásgyűjtés egy népszavazás érdekében. 1989 februárjában a Duna-mozgalom képviselői száznegyvenezer aláírást adtak át az Országgyűlés elnökének. Ennyi már elegendő is lett volna egy népszavazás elrendeléséhez.

A kormány tanácsadó testülete május 3-i ülésén meghallgatta a döntést előkészítő jogi, és gazdasági ad hoc bizottságot, valamint a Duna Kör szakértőinek a véleményét. A testület május 12-én nyilvánosságra hozott állásfoglalásában határozottan ellenezte a népszavazást, mondván, hogy "a bonyolult műszaki, gazdasági és nemzetközi jogi kérdésekben a felelősség nem hárítható a lakosságra". A felsorolásból szembetűnően kimaradt az ökológia és a környezetvédelem. Ugyanakkor a testület egyértelműen a nagymarosi építkezés leállítását javasolta a kormánynak. A miniszterelnök, Németh Miklós a parlamentben így indokolta a felfüggesztést: "A jelenlegi helyzetben minden felelős erőnek összefogva kell a múlt örökségét vállalni úgy, hogy ugyanakkor egyértelműen elhatároljuk magunkat a múlt hibáitól. [...] Bős-Nagymaros egy meghaladásra ítélt modell szimbóluma lett [...]. A bős–nagymarosi vízi erőmű feletti döntés is ebbe a sorba illeszkedik. Ezt a döntést antidemokratikus módon hozták. Mindenkinek igaza van, aki ezt kifogásolja, és velük együtt mondom azt, hogy végérvényesen szakítani kell ezzel a rossz döntési mechanizmussal."

Három évvel azelőtt, 1986 augusztusában a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Minisztertanács hasonló döntést hozott a hírhedt folyó-elterelésekről: leállítottak minden építési munkát az európai területen, és felfüggesztettek minden, a szibériai folyókat érintő tervezési munkát. Nem zárhatjuk ki, hogy ez a döntés ösztönző példa lehetett a nagymarosi felfüggesztés esetében.

*

1989-ben, ama nevezetes évben volt okunk bizakodni, de a remények hamar szertefoszlottak.

A szlovákiai Duna-mozgalom nem tudta megakadályozni a Duna Pozsony alatti szakaszának az elterelését. A hágai Nemzetközi Bíróság nem hallgatott meg független szakértőket, nemcsak ebben, több más ügyben sem. A bírák a pillanatnyi status quo-t hagyták jóvá: a nagymarosi vízerőművet nem kell felépíteni, de a bősi működhet tovább. (A hágai döntés, 1997) Emiatt végrehajthatatlan a döntésnek az a része, hogy a feleknek gondoskodniuk kell a természet, az ártéri nedves területek védelméről. Vagy a turbinák kapnak elegendő vizet, vagy a természet.

A nagymarosi építés felfüggesztését majd leállítását követő évtizedben világszerte jelentős mértékben lelassult a a vízerőművek építése, és megalakult a Gátak Világbizottsága, amely a folyók és a folyómenti lakosság érdekeit jobban képviselő döntéshozatali mechanizmusra, az érdekelteknek a döntések meghozatalában való érdemi részvételére dolgozott ki javaslatokat. De ez már a múlté, a javaslatokat a gátépítők és a velük szövetséges államok félresöpörték.

Időközben az óriásgépek azt is megtanulták, hogyan tiporják le a civil mozgalmakat. A civil társadalom cselekvési terei gyorsan zsugorodnak. A megamasinák és az ezeket működtető technológiai, pénzügyi és politikai érdekcsoportok arzenáljában ott van a civilek idegen ügynökökké nyilvánítása, a pénzügyi támogatásuk akadályozása, a kriminalizáció, a megfélemlítés különböző módszerei és a gyilkosságok. 2002 és 2017 között legalább 1570 mozgalmárt öltek meg világszerte, miközben civil szervezetek tagjaiként meg akarták védeni földjüket, közösségüket és a természeti környezetüket (Middeldorp, N. és Le Billon, P., 2019).

A Nature május 9-i számában közölt adatok szerint a világon egyre kevesebb a szabad folyó vagy folyószakasz. Az 1000 kilométernél hosszabb folyóknak ma már csak 23 százaléka ömlik a tengerekbe vagy óceánokba úgy, hogy az útját sehol sem szakítják meg duzzasztógátak.

Az írás a 2019. május 13-án a Nyitott Műhelyben elhangzott előadás szerkesztett változata.

Irodalom

Borhi, L. (2013) ‘The international context of Hungarian transition, 1989: the view from Budapest’, in McDermott, K. és Stibbe, M. (szerk.) The 1989 Revolutions in Central and Eastern Europe: From Communism to Pluralism. Manchester és New York: Manchester University Press, 113–135. o.

"Csendes? Forradalom? Volt?" (1991) Az ELTE Jogszociológiai Tanszék, az ELTE Szociológiai Intézet és a Bibó István Szakkollégium 1991. június 5-6-i konferenciájának előadásai és vitája. Budapest: T-Twins Kiadói és Tipográfiai Kft. 9-10. o.

Fleischer, T. (1992) "Cápafogsor a Dunán". Társadalomkutatás, 1992/2-3, 28–47. o.

Middeldorp, N. és Le Billon, P. (2019) ‘Deadly Environmental Governance: Authoritarianism, Eco-populism, and the Repression of Environmental and Land Defenders’, Annals of the American Association of Geographers, 109(2), 324–337. o.

Mumford, L. (2000): A gép mítosza. Fordította Csillag Veronika és Lukin Gábor Budapest: Európa Könyvkiadó. (Lewis Mumfordról lásd Kodolányi Gyula szép esszéjét a Valóság 1984/12. számában.)

Szentirmay, L. (2018) Polvax : Egy politikai klub a Kádár-korban. Budapest: IR-MA Szamizdat Kiadó. 74-75. o.

Vargha, J. (1981) ‘Egyre távolabb a jótól : Dokumentumok a Gabčíkovo-Nagymarosi vízlépcsőrendszer történetéből’, Valóság, 24(11), 56–69. o. http://danube.org/hu/writing/egyre-tavolabb-jotol

Kien P. [Vargha, J.] (1984) ‘A Nagy Szlovák Csatorna’, Beszélő, 9, 1–19. o. http://danube.org/hu/writing/nagy-szlovak-csatorna

Vargha, J. (1997) Vízerő és politika. In: A hágai döntés. Budapest: Enciklopédia Könyvkiadó. 221-287. o. http://danube.org/hu/writing/vizero-politika

***